Kórós
Beküldte:FME
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:Ormánság – Festett famennyezetű templomok
Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára, 266. szám (1986)

„A kórósi templom
A község közepén, nagy térség szélén egyedül áll a barokksisakos, megnyújtott hajójú templom. Hársfasor veszi körül. Főbejárata a déli oldalon lévő torony alatt van, az oldalbejárat a keleti oldalon, épített portikuszon át. A templom 1793-ben épült, majd 1834-ben a hajóját megtoldották északi irányban, mert az eklézsia lélekszáma megkövetelte a tér bővítését. A toldásnak megfelelően két kórusa van a két végoldalon.
A teljes mennyezet festett kazettás. A régi 1792-ből, az új 1834-ből való. A két korszak stílusa és felfogása egymástól teljesen eltér, de így egymás mellett szemlélve nagyszerű tanulság a festett kazetták tanulmányozására. Az 1792-es kazetták 9 sorban 6-6 kazetta (ebből 1 festetlen, a padlástérbe feljáró ajtó.)
Az 1834-es kazetták 12 sorban 6-6 kazetta, az első sor 1–2, illetve 5–6 sz. kazettája a lesarkított oldalfal miatt csonka. A teljes mennyezetet 1976-ban lebontották és konzerválás után kijavítva, felújítva került vissza eredeti helyére az Országos Műemléki Felügyelőség munkájaként 1979-ben.
Az 1792-es kazetták egységesek, bár rajzolata és mezőkitöltése mindnek más. Alapszínük elvileg átlós kompozícióban, váltósorosan: fehér, bordó, kék, sötétkék. A minták rajtuk erős kontúrral, erős színnel megrajzoltak. Az egyes táblák szerkesztési elve középtengelyes, átlós tengelyes vagy teljesen asszimmetrikus. A karzat feljárója hasonló táblákkal oldalt borított...
…A mennyezeti táblák vékony léckerettel elválasztottak minden oldalról, így plasztikusan jelentkezik a kazettázás. A 66 db kazetta alapszíne átlós színelhelyezéssel fehér, bordó, sárga, szinte feketébe hajló sötétkék, világosabb kék. Minden tábla más és más. Általában mind virágdíszes, csak egy kétmadaras kazetta van. Kompozíció általában egy vagy két szimmetriatengelyre szerkesztett, ritkább az aszimmetrikus. A virágminták között a háromszirmú tulipán és az 5-6 szirmú kerek közepű stilizált virág a leginkább használt, bőséges levél- és indadíszítésseI körbefogva.
Megjelenik az itáliai kosár motívum virágtartóként és a keleti geometrikus iránytű motívum is. A felújítás előhozta a jó ideje lemázolt padelők csodálatos rajz- és színvilágát. A stilizált galamb, toll- és virágkompoziciója érdekes, és itt a zöld szin megjelenése, a levelek valós színe a stilizált formákon.
A kórósi templom mai formájában mintaképe a festett templomokban rejlő népi művesség, szakmai tudás, kífejezőképesség, alkotás összegzésének. Helyreállítása mintaszerű.
Szigetvári János”
  
Beküldve:2007-08-06 16:54

Beküldte:FME
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:55

Beküldte:FME
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:55

Beküldte:FME
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:55

Beküldte:FME
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:56

Beküldte:FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:56

Beküldte:FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:57

Beküldte:FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-08-06 16:57

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:39

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:40

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:40

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:40

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:40

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:41

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:41

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Baranya
Település:Kórós
Utca:-
Templom neve:Református templom
Felekezet:református
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2007-11-05 13:41

www.interword.hu
www.interword.hu www.interword.hu