Segesd
Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Ferences templom és kolostor
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:Segesd történelme több ezer évre nyúlik vissza, a település környékén már a réz- és bronzkorban is éltek emberek, majd később a rómaiak fontos állomása volt a vidék.

A következő századokban a honfoglaló magyarok vették birtokukba Segesdet, amely az államalapítást követően sokáig a királynék birtokának számított. A települést először 1193-ban említik írásos emlékek Sequest néven. Később Segest, Següsd, majd Segesd alakban is előfordult. A középkorban a mai mjegye területén két megye volt: Somogy és Següsd, utóbbit II. Endre feleségének, Jolántának adta hozományul, s a település kisebb megszakításoktól eltekintve egészen 1395-ig a királynékat szolgálta.
  
Beküldve:2008-01-31 15:48

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Ferences templom és kolostor
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A település gyönyörű látványossága az 1777-ben épült katolikus templom és a kolostor, előbbit értékes oltárképek díszítik, amelynek a látogatók csodájára járnak.
A történelem viharai nem kímélték az épületet: értékes könyvtárának és levéltárának nyoma veszett.
  
Beküldve:2008-01-31 15:50

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Ferences templom és kolostor
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2008-01-31 15:51

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Ferences templom és kolostor
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A kolostor épületében ma szociális otthon működik.
  
Beküldve:2008-01-31 15:54

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Ferences templom és kolostor
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2008-01-31 15:56

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Ferences templom és kolostor
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2008-01-31 15:57

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Somogy
Település:Segesd
Utca:-
Templom neve:Fájdalmas Szűz-kegykápolna
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A 18. században épült.
  
Beküldve:2010-10-06 23:28

www.interword.hu
www.interword.hu