Tüskevár
Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A mai barokk templomot 1762 és 1767 között emelték, a győri Stórum János építész tervei alapján. Falába építették be Garai János temesi gróf sírkövét. Itt őrzik a hajdani pálos templom kétüléses stallumát.
  
Beküldve:2009-06-11 19:59

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:Tüskevár nagy múltú falu.
Határában a leletek szerint jelentős római település is lehetett: szarkofágok, pénzérmék, szobrok kerültek elő.
Hajdan, a középkorban a Nagyjenő nevet viselte, mivel lakói valószínűleg a Jenő törzshöz tartozó jobbágyok voltak, akik katonáskodtak is.
A XV. században mezőváros lett, melynek központja az 1310-ben alapított pálos kolostor volt. E kolostort a török közeledtére a szerzetesek elhagyták, de később újra benépesült; ma már az épületnek nyoma sincs, mivel a rend feloszlatása, 1786 után elpusztult, köveit is széthordták. A környező falvakban még megtalálhatók a néhai templom bútorzatának egyes darabjai, műremekei.
  
Beküldve:2009-06-11 20:01

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:Feljárat (kívülről) a toronyba és a karzatra.
  
Beküldve:2009-06-11 20:04

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-11 20:16

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-11 20:17

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-11 20:18

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-11 20:18

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A diadalív bal oldalán áll a Magdolna-oltár.
  
Beküldve:2009-06-11 20:20

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A diadalív bal oldalán áll a Magdolna-oltár.
  
Beküldve:2009-06-11 20:20

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A jobb oldalon pedig a szószék..
  
Beküldve:2009-06-11 20:21

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A hajdani pálos kolostor emléke az előtér falán.
  
Beküldve:2009-06-11 20:23

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A szépen dekorált és karbantartott templom gazdag mennyezetfreskókban.
  
Beküldve:2009-06-11 20:24

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-11 20:25

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-11 20:25

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:26

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:29

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:29

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:30

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:30

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:32

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tüskevár
Utca:-
Templom neve:Kisboldogasszony-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2009-06-15 11:33

www.interword.hu
www.interword.hu www.interword.hu